Image

Anett, dr. Berecz partner
Berecz Anett Law Office

Anett társasági jogi tanácsadással foglalkozott gyakornok kora óta egy nemzetközi ügyvédi irodában, és több cég átvilágításában részt vett. Munkája részeként napi operatív kérdésekben támogatja ügyfeleit, ideértve az operatív működéshez szükséges szerződéses feltételekkel kapcsolatos kérdésekben való tanácsadást is. Ezen felül különösen szerzői jogi, azon belül is a filmgyártáshoz (dokumentumfilm, nagyjátékfilm, animációs filmek) és filmforgalmazáshoz kapcsolódó jogi területeken szerzett meghatározó tapasztalatot. Feladatai közé tartoztak a filmgyártához kapcsolódó teljes folyamat jogi és szerződéses hátterének biztosítása, televíziós licensz és sugárzási jog átadásával kapcsolatos szerződések előkészítése, véleményezése, valamint szerződéses állomány kezelésével, szerződések megfeleltetésével kapcsolatos munkák.

Skóciai tanulmányai alatt kezdett el mélyebben szerzői joggal foglalkozni. A fő kutatási területe és a disszertációja is a szellemi alkotások témaköre volt, de versenyjogi jogi tárgyú kurzuson is részt vett.  2019. novemberében szakvizsgázott, és ezt követően saját ügyvédi irodája keretében lát el jogi tanácsadást, együttműködve a Pintér Aurél Ügyvédi Irodával.

Contact

Pintér Aurél Law Office
1052 Budapest
Régiposta u. 5. IV. emelet 2.
+3614111255
office@apinterlaw.com
apinter@apinterlaw.com

Map

Informations

GDPR

sitemap